Digitális taps

Mindannyian ismerjük ezt az érzést, a pillanatot, amikor feltöltünk valamit – egy képet, egy gondolatot, egy darabot magunkból – és utána várunk.

Nem mindig tudatosan. Nem mindig türelmetlenül. De várunk. A kis visszajelzésekre. A szívekre. A lájkokra.

A számokra, amelyek halkan, mégis könyörtelenül mérik, mennyire voltunk érdekesek, szerethetők, figyelemre méltók. Mert ma az elismerés gyakran nem szavakban érkezik, hanem kattintásokban. Minél több a reakció, annál hangosabbnak érezzük a tapsot.

Minél nagyobb a szám, annál biztosabbnak tűnik, hogy számítunk. És közben észre sem vesszük, hogy lassan ehhez hangoljuk magunkat. Mit mutassunk. Mennyit mutassunk. Hogyan mutassuk. De van egy kérdés, amely ritkán jelenik meg a képernyőn:

Mi történik, amikor lemerül a telefon? Amikor eltűnik a fény. Amikor offline leszünk.

Amikor nincs kijelző, nincs reakció, nincs digitális taps.

Ott maradunk a csenddel. A valódi térrel. Önmagunkkal.

És akkor derül ki, hogy a pillanat valóban a miénk volt-e – vagy csak kölcsönadtuk a világnak?

410 €

A 100 x 50 cm méretű, egyedi absztrakt festmény fehér, kevertszálas vászonra készült, 2 cm mély fa vakrámára feszítve. Az alkotáshoz Amsterdam művész akrilfestékeket és pasztellt használtam, a kész felületet pedig átlátszó fixatívval védtem.